Első

2011 október 9. | Szerző:

 

 Tudom, tudom, nagyobb rizikófaktor, nagyobb megterhelés, több szövődmény.

Az ikrek ezzel járnak.

Én mégis belemennék – és természetesen az elsődleges szempont, hogy egészségesek legyenek.

A családunkban minimum 4-5 generációnyi belátható időn belül sehol nem születtek ikrek. Ezzel az előnnyel tehát nem indulok.

Továbbá nem szoptatás alatt fog(nak) megfoganni, ez is biztos –
állítólag akkor nagyobb az esély az ikrekre. Egy gyermekem már van, ő
most 2,5 éves, és némi felkészülési időszak után, ha minden terv szerint
halad, jövő nyáron fogan(nak) a kistesó(k).

Állítólag az idősebb nőknek nagyobb az esélyük, hogy ikreik lesznek.
Hm.. én most 30 éves vagyok, ami már nem fiatal, de a mai átlag alapján
nem is számít öregnek második szülést tekintve. Szóval azt hiszem, ez
megint nem egy komoly támpont.

Megemlítik még a súlyt: állítólag a teltebb, több felesleggel
rendelkező hölgyeknél születnek nagyobb gyakorisággal ikrek. Nos, én nem
vagyok nádszálkarcsú, de jelenleg éppen emeltem a heti sportolásaim
számát kettőről háromra és a terveim közt szerepel, hogy az
táplálékbevitelre is jobban (szigorúbban) odafigyelek ezentúl, mert feszesebb, karcsúbb szeretnék lenni. Szóval, ha minden jól megy, akkor jövő nyárra még kevésbé leszek telt és puha, s ezáltal ez a feltétel is ugrik – de sebaj.

Ha jól emlékszem, a vegetariánusoknál a legritkább az ikrek előfordulása, nos ez legalább némiképp a segítségemre lesz: én ugyanis gyakran fogyasztok húst és tejet, tejtermékeket.

Ennyit tehát a nagyobb esélyekről.

Most jönnek a lehetőségek:

1) tervezgetek, tervezgetek és végül nem is jön össze a baba – nos ez előfordulhat, de én bízom benne, hogy ha később is, mint terveztem, de összejön. Eddig a ciklusom (tabletta nélkül) 20 éven át szó szerint óramű pontossággal működött, már amennyit ugyebár egy nő észlel belőle..

2) tervezgetek, tervezgetek és összejön egy baba. Ez a
legvalószínűbb, s gyakorlatilag ez is a cél – az ikrekre törekvő minden
vágyam és igyekezetem szigorúan titkos 🙂

3) tervezgetek, tervezgetek és két petesejtnek köszönhetően ikrek
fogannak. Namost ez lenne ugyebár a kísérlet csúcspontja. Meglássuk. Ha
minden terv szerint halad, a gondolat erejével rá tudom venni a testemet
arra, hogy két petesejtet érleljen be, mely így nagyjából egyenes út az
ikrekhez.

4) tervezgetek, tervezgetek és egy petesejt megtermékenyül – mely
aztán kettéosztódik. Ezt tartom a legkisebb valószínűségnek – mely
ugyanakkor nem kizárt. Ettől azonban nagyon tartok, amennyire laikusként belelátok, ez rejti a legtöbb veszélyt, talán mert ez a folyamat a legkevésbé ismert a tudomány jelenlegi állása alapján. 

A terv:

1) ciklus részleteinek minél részletesebb megismerése (ciklus hossza, folliculáris szakasz/luteális szakasz hosszának meghatározása, ovuláció napjának meghatározása, menstruáció hossza, intenzitása, a ciklus port/táplálkozás/stressz általi befolyásolhatósága)

2) rendszeres meditálás – a petefészekre koncentrálás. Na ez nagyon
viccesen hangzik, sőt mondhatnám röhejesen, de ez lesz a dolog lényege.
Később kifejtem.

3) peteérés megtámogatása a táplálkozással: ennek utána kell még
járni, de amit eddig tudok, hogy bizonyos gyógyteák segíthetnek: pl a
cickafark-palástfű-zsálya keverék. (Ki tudja, ennek köszönhetően-e, de
mikor a szülés után 22 naposra csökkent ciklusom miatt elkezdtem ezt a
teakeveréket inni, egyik hónapról a másikra felugrott a ciklushossz 26
napra.)

4) biológia – vajon mi történik odabenn ilyenkor?? Milyen hormonális és egyéb változások zajlanak? Ennek is utána kell járnom.

Amit tervezek: havonta 1-2 alkalommal lejegyzem, hogy mit teszek azért, hogy stimuláljam a peteérést.
(erről jut eszembe, akiknek ezzel problémája van, azok valami injekciót
vagy tabit is szoktak szedni.. hmm.. na ezt én nyilván kihagyom, de
azért érdekelne, hogy mi van benne és hogyan hat..?)

Kezdem tehát ezzel:

naptár szerint holnap vagy holnapután várható az ovuláció. Egyelőre
nem érzek semmit, de sajnos nem is mindig szoktam. Van, hogy egyik
oldalt érzem, van, hogy másikon és van, hogy mindkét oldal fáj egy
kicsit (azt hiszem, alapjában ez adta az ötletet..). Jó lenne valahogy
odakoncentrálni, hátha mégis meg tudom érezni minden alkalommal, hogy mi
zajlik odabenn.

Tehát első lépésként ilyenkor, a hónap közepén gyakrabban, amúgy meg ritkábban, naponta 20-5 percre egy kicsit befelé figyelek.

Folyt köv.

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!